Tony Ballantine:

Recursion

Clive Barker:

Abarat

Peter S. Beagle:

Az utolsó egyszarvú

Ray Bradbury:

Az öröm masinériái

Brom:

The Plucker

Italo Calvino:

A kettészelt őrgróf

Orson Scott Card:

Az Alvin Maker-ciklus

Jonathan Carroll:

The Land of Laughs

Voice of our Shadow

Bones of the Moon

Susanna Clarke:

Jonathan Strange & Mr. Norrell

Don DeLillo:

White Noise (Fehér zaj)

Stephen R. Donaldson:

A Thomas Covenant-saga

Mordant’s Need

Gap

Greg Egan:

Distress

Diaspora

Steven Erikson:

Gardens of the Moon

Gregory Frost:

Fitcher's Brides

Mark Frost:

The List of Seven

Alan Dean Foster:

Journeys of the Catechist

Neil Gaiman:

Amerikai istenek

Stardust

Coraline

Anansi Boys

Fragile Things

Marc D. Giller:

Hammerjack

Lisa Goldstein:

Dark Cities Underground

Mark Haddon:

The Curious Incident of the Dog in the Night-Time

Laurell K. Hamilton:

Anita Blake, vámpírvadász

Joanne Harris:

Jigs & Reels

Keith Hartman:

The Gumshoe, the Witch
and the Virtual Corpse

Gumshoe Gorilla

Mark Helprin:

Téli mese

Robin Hobb:

Liveship Traders

Robert Holdstock:

Mythago Wood

Lavondyss

Kazuo Ishiguro:

Never Let Me Go

Guy Gavriel Kay:

The Fionavar Tapestry

The Last Light of the Sun

Ysabel

Elizabeth Kostova:

The Historian

Jonathan Lethem:

Amnesia Moon

Szergej Lukjanyenko:

Éjszakai Őrség

Nappali Őrség

George R R Martin:

Sandkings (novella)

A Game of Thrones

A Clash of Kings / A Storm of Swords / A Feast for Crows

China Miéville:

King Rat

Perdido Street Station

The Scar

The Iron Council

Looking for Jake

UnLunDun

David Mitchell:

Cloud Atlas

Black Swan Green

Christopher Moore:

Biff evangéliuma

Ördögöd van!

A leghülyébb angyal

Richard Morgan:

Altered Carbon

Market Forces

William Morris

regényei

Murakami Haruki:

Kafka on the Shore

Audrey Niffenegger:

Az időutazó felesége

Chuck Palahniuk:

Choke

Lullaby

Mervyn Peake:

A Gormenghast-trilógia

Arturo Pérez-Reverte:

El maestro de esgrima

La Tabla des Flandes

El Club Dumas

La Piel del Tambor

La Carta Esférica

Tim Powers:

Fault Lines
A Halászkirály-ciklus

Declare

On Stranger Tides

Terry Pratchett:

Death's Domain (A Discworld Mapp)

Guards! Guards!

The Dark Side of the Sun

David Sedaris:

The Santaland Diaries

Dan Simmons:

Hyperion

The Fall of Hyperion

Endymion / The Rise
of Endymion

Ilium

Káli dala

Tad Williams:

Memory, Sorrow, and Thorn

Otherland / Másvilág

Robert Charles Wilson:

Spin

Carlos Ruiz Zafón:

La Sombra del Viento

Chuck Palahniuk:
Lullaby


Chuck Palahniuk amolyan amerikai író-fenegyerek, sajátos stílussal és markáns mondanivalóval. Első regénye, az 1996-os Harcosok klubja siker volt ugyan, de leginkább kultuszírói státuszát alapozta meg (szabályos underground rajongótábor alakult ki körülötte), és csak a regényéből készült film tette ismertté a nevét. A Lullaby (Altató) eddigi utolsó könyve, amelyben ugyan jó szokása szerint tovább feszegeti a fogyasztói társadalom dilemmáit, a kritikai vonulat azonban háttérben marad. A regény központi témája ugyanis erősen a fantasztikum, a fantasy felé húz.

A Lullaby főhőse egy Carl Streator nevű újságíró, aki húsz éve magányosan él parányi lakásában, és minden áldott nap kínok kínjaival viseli a modern kor átkát, az állandó zajt. Nem túl összeszedett figura; éjszakánként bezárkózik a lakásába, és zsibbadtan, gépiesen pepecsel a maga kis dolgaival, nehogy szembesülnie kelljen a nagy büdös valósággal. Például épületmodelleket készít, hogy aztán mezítláb tapossa darabokra a kis kórházakat és templomokat, barokk palotákat és króm bevásárlóközpontokat. A pusztítások közt rutinmunkáját végzi, illetve élete nagy cikkén dolgozik, mely a titokzatos csecsemőhalálozásokról szól majd. Streatornak ugyanis saját elmélete van róla, hogy miért halnak meg csecsemők teljesen váratlanul, minden látható ok nélkül, az orvostársadalom nagy döbbenetére: szerinte mindezért egy altatódalokból összeállított könyv a felelős, pontosabban egy bizonyos afrikai versike, amellyel valaha a sámánok az öregeket és a betegeket segítették át békésen a túlvilágra. Teóriáját erősíti, hogy minden esetnél, ahová személyesen is kiszállt, megtalálta ezt a bizonyos könyvet, általában az ominózus oldalnál kinyitva. De ha ez nem lenne elég, saját példája is erősíti a gyanút: hiszen húsz évvel korábban ő is ezzel a verssel gyilkolta meg véletlenül feleségét és kisgyerekét.

Carl Streator szeretné megszabadítani a könyvtől az emberiséget, mielőtt a kimondott szó erejétől megrettent világra örök csend borul. A gond az, hogy ő már ismeri a verset — és elegendő gondolni rá, hogy működésbe lépjen. Streator körül hullani kezdenek az emberek.

Aztán feltűnik Helen Hoover Boyle, aki hasonló módon ölte meg saját fiát tizenhét évvel ezelőtt, és most kísértetjárta házakat árul, hogy jó áron visszavásárolja a vevőktől, akik a falról csorgó vér vagy a fejetlen rém miatt még ráfizetni is hajlandóak. És ott van Boyle titkárnője, Mona Sabbat, aki minden héten kihordja a lakásból a bútorokat, hogy wicca-szeánszot tartson állatneveket viselő lélektestvéreivel, meg Mona pasija, a mérhetetlenül arrogáns Oyster, aki nem eszik húst, mindenben a természet meggyalázását látja és legszívesebben kipusztítaná az emberiséget, hogy Földanya szusszanhasson egy kicsit. Ez a bizarr négyes indul útnak, hogy az Egyesült Államokat bejárva elpusztítsák a halálhozó könyv összes létező példányát.

Persze nem lenne igazi a kaland, ha az út végén nem várná őket a szentségtelen Grál igézete: az eredeti varázskönyv, ahonnan a verset a kötetbe másolták. És mely ki tudja, mi mindent rejthet még.

Carl Streator el akarja pusztítani. Mindenki más fel akarja használni.

Talán sok embernek eszébe jutott a metrón, villamoson vagy a lökdösődő tömegben, hogy mi történne, ha egyetlen gondolatával ölni tudna. A Lullaby ezt az ötletet viszi végig a fantasztikus alaphelyzettől egészen addig a pontig, amíg hétköznapi cselekvéssé, majd problémává, végül négy ember egymás iránti gyűlöletének okává nem válik. A furcsa, keretes szerkezet először elbizonytalanítja az embert; töredezett, monoton, szinte mantraszerű stílusa, egyszerű, vissza-visszatérő mondatai csak fokozzák a sivárságot, mely mindegy egyes szereplőből és ebből az egész pusztulásra ítélt világból árad.

És amikor az olvasó beleborzong, milyen hideg és rémisztő Palahniuk birodalma, hirtelen rájön, hogy ő is ugyanott él.

„A tudósok szerint az ókori görögök úgy tartották, a gondolataik nem tőlük származnak. Amikor eszükbe jutott valami, egy istentől vagy istennőtől kaptak sugallatot. Apolló azt mondta nekik, legyenek bátrak. Athéné azt, hogy legyenek szerelmesek. Manapság az emberek chipsreklámok üzenetét hallják, és rohannak vásárolni.”

brainoiz