Tony Ballantine:

Recursion

Clive Barker:

Abarat

Peter S. Beagle:

Az utolsó egyszarvú

Ray Bradbury:

Az öröm masinériái

Brom:

The Plucker

Italo Calvino:

A kettészelt őrgróf

Orson Scott Card:

Az Alvin Maker-ciklus

Jonathan Carroll:

The Land of Laughs

Voice of our Shadow

Bones of the Moon

Susanna Clarke:

Jonathan Strange & Mr. Norrell

Don DeLillo:

White Noise (Fehér zaj)

Stephen R. Donaldson:

A Thomas Covenant-saga

Mordant’s Need

Gap

Greg Egan:

Distress

Diaspora

Steven Erikson:

Gardens of the Moon

Gregory Frost:

Fitcher's Brides

Mark Frost:

The List of Seven

Alan Dean Foster:

Journeys of the Catechist

Neil Gaiman:

Amerikai istenek

Stardust

Coraline

Anansi Boys

Fragile Things

Marc D. Giller:

Hammerjack

Lisa Goldstein:

Dark Cities Underground

Mark Haddon:

The Curious Incident of the Dog in the Night-Time

Laurell K. Hamilton:

Anita Blake, vámpírvadász

Joanne Harris:

Jigs & Reels

Keith Hartman:

The Gumshoe, the Witch
and the Virtual Corpse

Gumshoe Gorilla

Mark Helprin:

Téli mese

Robin Hobb:

Liveship Traders

Robert Holdstock:

Mythago Wood

Lavondyss

Kazuo Ishiguro:

Never Let Me Go

Guy Gavriel Kay:

The Fionavar Tapestry

The Last Light of the Sun

Ysabel

Elizabeth Kostova:

The Historian

Jonathan Lethem:

Amnesia Moon

Szergej Lukjanyenko:

Éjszakai Őrség

Nappali Őrség

George R R Martin:

Sandkings (novella)

A Game of Thrones

A Clash of Kings / A Storm of Swords / A Feast for Crows

China Miéville:

King Rat

Perdido Street Station

The Scar

The Iron Council

Looking for Jake

UnLunDun

David Mitchell:

Cloud Atlas

Black Swan Green

Christopher Moore:

Biff evangéliuma

Ördögöd van!

A leghülyébb angyal

Richard Morgan:

Altered Carbon

Market Forces

William Morris

regényei

Murakami Haruki:

Kafka on the Shore

Audrey Niffenegger:

Az időutazó felesége

Chuck Palahniuk:

Choke

Lullaby

Mervyn Peake:

A Gormenghast-trilógia

Arturo Pérez-Reverte:

El maestro de esgrima

La Tabla des Flandes

El Club Dumas

La Piel del Tambor

La Carta Esférica

Tim Powers:

Fault Lines
A Halászkirály-ciklus

Declare

On Stranger Tides

Terry Pratchett:

Death's Domain (A Discworld Mapp)

Guards! Guards!

The Dark Side of the Sun

David Sedaris:

The Santaland Diaries

Dan Simmons:

Hyperion

The Fall of Hyperion

Endymion / The Rise
of Endymion

Ilium

Káli dala

Tad Williams:

Memory, Sorrow, and Thorn

Otherland / Másvilág

Robert Charles Wilson:

Spin

Carlos Ruiz Zafón:

La Sombra del Viento

Ray Bradbury: Az öröm masinériái (The Machineries of Joy)


Ray Bradburyvel valamiért kicsit mostohán bánt a magyar könyvkiadás. Az 1920. augusztus 22-én, az Illinois állambeli Waukegan-ban született író mára 13 regényt és megszámlálhatatlan novellát (s belőlük jó pár válogatást) alkotott, melyek közül eddig csak relatíve kevés jelent meg magyarul. Nevét hallva a legtöbbeknek persze a Marsbéli krónikák meg a Fahrenheit 451 ugrik be. És az Agave Könyvkiadó azt ígéri, ezeket is újra kiadja majd Bradbury életmű-sorozatában. Úgy legyen! Amit Philip K. Dick dolgaival műveltek az eddigiekben, az alapján csakis jóra számítok.

Tehát ennek a sorozatnak a nyitódarabja Az öröm masinériái, benne 21 remekbe szabott novellával, amelyek eredetileg az 1960-as évek elején jelentek meg. Jószerével bármelyik másik kötettel is kezdhettek volna, de annyiból mindenképpen jó választás volt, hogy szinte nincs benne két, szorosabban értelmezve hasonló irányzatba tartozó írás sem. És bár az egyéni ízlés szerint változó lehet, kinek melyik tetszik leginkább, mindegyik darabja mestermű.

Nehéz lenne meghatározni, mi a közös Bradbury összes (vagy legalább legtöbb) munkájában. Hogy eredeti ötletekből és egyéni stílusban ír, na persze. Meg talán az is, hogy az élet szeretete, az emberiesség átragyog a sorain — még ha azok a sorok valami iszonyatosról vagy valami legkevésbé sem emelkedettről szólnak is. Mindez sosem jelentkezik nála annyira egyértelműen, a frontvonalba helyezve, mint mondjuk Vonnegutnál, s nem is úgy mesél, ahogy Beagle, lubickolva a történetben. Mégsem véletlenül említem őket, Bradbury velük is egy szinten álló író, csak ő maga mindig egy picit a háttérben marad, nekem legalábbis így jön le. Onnan szövi a maga végtelenül intelligens, ugyanakkor szeretettel és megértéssel teli módján a meséit. Ha valami félelmetesről ír, akkor az olvasó retteg, de napsugárként melengető, finom humora is van. És úgy fest, mindent tud az életről. Még talán tudományos értelemben is, de nem pont erre gondolok. Ismeri az emberi lelket és a figurái egytől egyig hitelesek.

Innentől ne olvasd tovább! Menj el, vedd meg a könyvet, aztán ha még érdekel, melyik novelláról mit bírtam röviden vakítani, akkor térj vissza ide.

A címadó írás nyitja a kötetet. Egy amerikai kolostorban játszódik az űrkorszak küszöbén, ahol az egymással vitatkozó ír illetve olasz szerzetesek ironikus, nagyon emberi megjelenítése mellett azzal a mindmáig (s hazánkban manapság pláne időszerű) kérdéssel is foglalkozik, hogy az egyháznak miként kellene reagálnia a változó időkre. Ezt a novellát szívesen elolvastatnám számos pappal és magát a vallás élharcosának valló emberrel...

A várakozó egy marsi expedíció és a gótikus horror hatásos keveréke.

A Tyrannosaurus Rex az író mély emberismeretének újabb bizonyítéka — egyben '60-as évekbeli látlelet és részben prófécia a szórakoztatóiparról (pontosabban a filmes szakmáról).

A vakáció egy sajátos, Armageddon utáni Földről szól, s a kötetben itt tör először felszínre az a lenyűgöző költőiség, ami megannyi Bradbury írás sajátja. Bámulatosan gazdag szókincse, gyönyörűen árnyalt fogalmazása miatt Amerikában már jó ideje szépirodalomként tartják számon az író műveit.

A kisdobos Shiloh mellett az amerikai polgárháborúban játszódik, a Bagoly-folyó környékén, amit Ambrose Bierce is megörökített. Nem árulja el, Észak vagy Dél katonáiról van-e szó, és nem is a háború véres valóságát ragadja meg. Hanem az emberi élet egy valóban fontos pillanatát, amire nemhogy kevés író képes, de még maguk az élők is csak ritkán.

A Srácok! Ültessetek óriásgombát a pincébe! egy újabb félelmetes jövőképet rajzol fel, bár nagyon is mindennapi alapokból — Philip K. Dick egyes novelláihoz hasonlóan beteges cucc.

A Majdnem világvége megint csak sci-fi, egy ijesztő-ironikus verzió arról, mi történne, ha egy csapásra megszűnne a tévé, a rádió és a telefon.

A Vizeidről hazatérvén kissé álomszerű írás, egy emlékek közt elveszett lélek végtisztességéről.

A Talán elmegyünk szívbemarkolóan fogalmazza meg, mit érezhettek az amerikai őslakosok a fehér ember érkezésekor. Olyan ősi tudás visszhangzik benne, amit Bradbury aligha ismerhet — mégsem Karl May-féle légből kapott, romantikus elképzelés.

Az El Día de Muerte, azaz a Halál Napja Mexikóban játszódik, és a számunkra alighanem ijesztő halálkultuszt a legkevésbé sem teszi befogadhatóbbá...

A tetovált asszony egy különös párról szól, meg arról, mi mindenre képes az ember a boldogságáért. Hogy kinek van igaza, annak eldöntését az író az olvasóra bízza.

Az Akik úgy élnek, mint Lázár vámpírsztoriknál karcolóbb és félelmetesebb történet egy anyáról, aki vénséges vén koráig tartja lelki rabláncon a fiát. Bárhonnan szedte is Bradbury az ötletet, valósat írt és ettől oly' iszonytató.

A Ritka művészet, ihlet és csoda egy sivatagi tüneményről mesél költői, egyszersmind gyermeki szépséggel.

Az És így halt meg Riabouchinska arról szól, mire képes a szerelem és a féltékenység. A klasszikus rémtörténetek közé illő novella, Poe vagy LeFanu is büszke lehetett volna rá.

A koldus az O'Connell hídon Dublinban játszódik. Nagyon jól tudja Bradbury, hogy az emberek nem szívesen gondolnak a hajléktalanokra, és története ugyan tragikus, nem példabeszéd, nem ítélet. Csak emlékeztető. S ezért hat annyira nagyon.

A Halál és a Szűz gyönyörű, akár egy népmese, minden szava nyomán illatokat, ízeket, színeket, halmazállapotokat érez az olvasó. Ez általánosságban is igaz Bradbury műveire, ez a hihetetlen megjelenítő erő, ám ennek az írásnak különösen ez adja a velejét.

A Csapdosó szárnyak újra kényelmetlen témát érint: az egymástól eltávolodó barátokét, akik közül az egyik sikeressé válik, míg a másik már elindult a lejtőn. Kemény.

A sors tenyerén férfinovella a nőkről, egy ügyes csavarral. Női olvasóknak nem ajánlom. Nem kell minden férfititkot tudniuk.

A Juan Díaz életműve visszatér a különös, hátborzongató mexikói temetkezési szokásokhoz, s arról regél, mint tarthat el egy halott apa egy családot... S mellette csöndesen a nyomor ellen emel szót.

A Szabadjegy a chicagói bombatölcsérbe megint csak egy atomháború utáni világot mutat be, amiből a reklámokból unalomig ismert miriádnyi termék hiányzik — de valaki emlékezik még rájuk, és a se íze, se bűze világban felidézi, mi minden volt a fogyasztói társadalom idején...

Végezetül pedig a Himnuszfutók egy kedélyes ír anekdota, ami akkor is igaz, ha csak kitalálta.

Bradbury, akit áldjon meg az Isten vagy a Természet (vagy aki, ami befolyással lehet egészségi állapotára és éveinek számára), adjon neki még jó sok időt, hogy számos további tervét is valóra válthassa. Az egyik legnagyobb író a képzelet irodalmában. Aki nem hiszi, járjon utána, nem igaz?!

RandomSky