Tony Ballantine:

Recursion

Clive Barker:

Abarat

Peter S. Beagle:

Az utolsó egyszarvú

Ray Bradbury:

Az öröm masinériái

Brom:

The Plucker

Italo Calvino:

A kettészelt őrgróf

Orson Scott Card:

Az Alvin Maker-ciklus

Jonathan Carroll:

The Land of Laughs

Voice of our Shadow

Bones of the Moon

Susanna Clarke:

Jonathan Strange & Mr. Norrell

Don DeLillo:

White Noise (Fehér zaj)

Stephen R. Donaldson:

A Thomas Covenant-saga

Mordant’s Need

Gap

Greg Egan:

Distress

Diaspora

Steven Erikson:

Gardens of the Moon

Gregory Frost:

Fitcher's Brides

Mark Frost:

The List of Seven

Alan Dean Foster:

Journeys of the Catechist

Neil Gaiman:

Amerikai istenek

Stardust

Coraline

Anansi Boys

Fragile Things

Marc D. Giller:

Hammerjack

Lisa Goldstein:

Dark Cities Underground

Mark Haddon:

The Curious Incident of the Dog in the Night-Time

Laurell K. Hamilton:

Anita Blake, vámpírvadász

Joanne Harris:

Jigs & Reels

Keith Hartman:

The Gumshoe, the Witch
and the Virtual Corpse

Gumshoe Gorilla

Mark Helprin:

Téli mese

Robin Hobb:

Liveship Traders

Robert Holdstock:

Mythago Wood

Lavondyss

Kazuo Ishiguro:

Never Let Me Go

Guy Gavriel Kay:

The Fionavar Tapestry

The Last Light of the Sun

Ysabel

Elizabeth Kostova:

The Historian

Jonathan Lethem:

Amnesia Moon

Szergej Lukjanyenko:

Éjszakai Őrség

Nappali Őrség

George R R Martin:

Sandkings (novella)

A Game of Thrones

A Clash of Kings / A Storm of Swords / A Feast for Crows

China Miéville:

King Rat

Perdido Street Station

The Scar

The Iron Council

Looking for Jake

UnLunDun

David Mitchell:

Cloud Atlas

Black Swan Green

Christopher Moore:

Biff evangéliuma

Ördögöd van!

A leghülyébb angyal

Richard Morgan:

Altered Carbon

Market Forces

William Morris

regényei

Murakami Haruki:

Kafka on the Shore

Audrey Niffenegger:

Az időutazó felesége

Chuck Palahniuk:

Choke

Lullaby

Mervyn Peake:

A Gormenghast-trilógia

Arturo Pérez-Reverte:

El maestro de esgrima

La Tabla des Flandes

El Club Dumas

La Piel del Tambor

La Carta Esférica

Tim Powers:

Fault Lines
A Halászkirály-ciklus

Declare

On Stranger Tides

Terry Pratchett:

Death's Domain (A Discworld Mapp)

Guards! Guards!

The Dark Side of the Sun

David Sedaris:

The Santaland Diaries

Dan Simmons:

Hyperion

The Fall of Hyperion

Endymion / The Rise
of Endymion

Ilium

Káli dala

Tad Williams:

Memory, Sorrow, and Thorn

Otherland / Másvilág

Robert Charles Wilson:

Spin

Carlos Ruiz Zafón:

La Sombra del Viento

Peter S. Beagle:
AZ UTOLSÓ EGYSZARVÚ


Peter S. Beagle láthatatlan mágus. A neve kevesek számára csenghet ismerősnek, holott újra és újra felbukkan a legjobb fantasy írók között, több ízben jelölték World Fantasy díjra, egyéb díjakat (Locus Award ötször, Mythopoetic Fantasy Award kétszer) pedig sikeresen be is gyűjtött. Sokkal többen emlékezhetnek azonban a Das letzte Einhorn c. rajzfilmjére, melyet a német RTL2 hosszú évekig menetrendszerűen levetített karácsonyonként; ismeretségi körömben videokazettákon keringett, és lassan kultuszművé nőtte ki magát. A film eredetijével egy antikváriumban találkoztam, s bár a történetet már ismertem a rongyosra nézett videokazettáról, a stílus és az olyan mondatok mint: „Bármi, ami meghalhat, gyönyörű — szebb, mint egy unikornis, aki örökké él, és a legszebb teremtmény a világon” vagy „Nem mindig azok vagyunk, aminek látszunk, és csak ritkán azok, aminek megálmodtuk magunka.” — azonnal leterítettek. Átgázoltak rajtam az egyszarvúk, és megérintettek a szarvukkal.

Az utolsó egyszarvúban az a csodálatos, hogy egyszerre ironikus és elbűvölő. Beagle szárnyaló, lírai prózája és jól eltalált mondatai („Akkor mire való a mágia? Mi haszna a bűbájnak, ha nem tud megmenteni egy egyszarvút? — Erre valók a hősök.”) minden fejezetet különlegessé tesznek. Ezt a könyvet nemcsak többször el lehet olvasni, de ha időnként fel-felüti valaki, akkor is ad valamit. Maga a könyv is olyan, mint egy egyszarvú: felfoghatatlan, mégis első pillantásra érzi az ember, hogy valami különlegeset talált („Ha úgy növök fel, hogy mit sem tudok a világ két rejtélyéről, hogy minden nőt, akivel találkozom, tökéletesen olyannak látok, mint magamat, akkor is tudnám, hogy ez a teremtmény mindentől különbözik, amit valaha is láttam.”).

A történet egy névtelen egyszarvúról szól (később kezdik csak Amalteának hívni), aki egy napon arra ébred, hogy egyedül maradt, és a világon nincsenek többé unikornisok: az emberek elfeledték őket, és őt is csak egy közönséges fehér kancának hiszik. („Azt megérteném, ha az emberek egyszerűen elfelejtették volna az unikornisokat, vagy ha annyira megváltoztak volna, hogy most már gyűlölettel néznek minden egyszarvúra, és valahányszor egy a szemük elé kerül, máris a halálát kívánják. De hogy egyáltalán ne pillantsák meg őket, hogy ránézzenek, és valami mást lássanak a helyén... Milyenek akkor egymás szemében? Milyenek akkor számukra a fák, a házak, a valódi lovak, vagy akár a saját gyermekeik?”)

A leendő Amaltea társai keresésére indul, bár még soha nem élt olyan egyszarvú a földön, aki ilyen küldetésre vállalkozott volna. Az unikornisok távolságtartóak („Nem — válaszolt a varázsló pillantására. — Nem tudok megbánni semmit... Tudok gyászolni — tette hozzá gyengéden —, de az nem ugyanaz”), ez az egyszarvú azonban apránként megváltozik. Mellészegődik két ember: egy kétbalkezes mágus, Smendrik, aki öröklétre van kárhoztatva, míg igazi varázslóvá nem válik; és Zsémbes Marcsa, egy középkorú nő, aki fiatalon unikornisokról álmodott. Együtt indulnak Zordon király kastélya felé, átkokat, kihűlt vágyak sajgó, üres helyét és ügyetlen haramiákat hagyva maguk után. Mikor a lángoló Vörös Bika, aki a többi unikornist elkergette, Smendrik hirtelen mágikus ihletet kap és megmenti az egyszarvút: lánnyá változtatja, mert a Bikát nem érdeklik az emberek. Amalteának kereszteli el, és így érkeznek meg hárman a kastélyba. Zordon király azonnal felismeri a titokzatos leányban az egyszarvút, mégis megengedi, hogy maradjanak. Fogadott fia, Lír herceg pedig beleszeret a lányba, aki megőrizte az egyszarvúk szépségét. A regény hátralevő részében Smendrik és Marcsa azon fáradozik, hogy még megtalálják az egyszarvúkat, mielőtt Amaltea teljesen elfeledné önmagát, és emberré válna.

Mivel a könyv egyszarvúkról és mágiáról szól, könnyen gyerekmesének hihetné az ember, ám ez tévedés. A történet több szinten olvasható: kalandregény, könnyed versekkel átszőtt mese, de bölcsességek tárháza is, szívfájdítóan szép történet, mely mégsem válik soha szentimentálissá. Minden varázslat, titokzatos lény és átok ellenére igazabb és őszintébb, mint sok, „valódi” emberekről szóló könyv. Peter S. Beagle ezt mondta róla: „Olyan, mint egy személyes Ji Csing: nem ad tanácsokat, sem hasznos figyelmeztetéseket, hanem apránként elmeséli, amit elfelejtettem vagy elrejtettem magam elől.” Beagle szereplői olyan mélyek és elevenek, hogy az olvasó könnyen azonosul velük. Eleven a tehetségtelen varázsló, aki kétségbeesetten próbál túlnőni önmagán, a haramiák, akik a lehetőségek örök elszalasztásától szenvednek. „Rossz költővé teszlek, aki mégis tele van álmokkal!” Ez az igazi, profi átok, jóval félelmetesebb, mint egy acsargó, nyáladzó, ablakon bekukucskáló éjszakai szörnyeteg. A történet legfontosabb küldetései az önismeretről szólnak: Zsémbes Marcsától kezdve Smendriken át az egyszarvúig mindenkinek fel kell fedeznie, kicsoda valójában, és mire vágyik. A könyv varázsát mégsem ez — vagy nemcsak ez — adja. A párbeszédek, a látszólag oda nem kapcsolódó jelenetek csodálatosan gazdaggá teszik a regényt, és újabb olvasatra kitűnik, hogy minden mondatnak megvan a helye. Olyannyira, hogy az ember emlékei közt magával viszi őket, és bár az egész egy mese, fejünkben ott visszhangzik Zsémbes Marcsa vagy Smendrik egy-egy nemtörődöm bölcsessége, mert úgy érezzük: tulajdonképpen nekünk szól. Az utolsó egyszarvú egyike azon könyveknek, melyeket nem muszáj újraolvasni, mégis érdemes, mert soha nem válnak unalmassá. Mindig akadnak olyan mondatok, amiken elsőre elsiklik az ember, később mégis megszólítják. Az utolsó egyszarvú ritkaság: örök könyv. „Tele vagyok könnyekkel, éhséggel és halálfélelemmel, bár nem tudok sírni, nem vágyom semmire, és meghalni sem tudok. Nem vagyok már olyan, mint a többi egyszarvú, mert köztünk senki sem született, aki ismerte volna a sajnálatot. Én ismerem. Sajnálom.”

Hanna

Magyarul megjelent 2004-ben a Cicero Könyvstúdiónál, Ormai Rita fordításában.

Peter S. Beagle regényei:
A Fine and Private Place
The Last Unicorn
The Innkeeper's Song
A Dance for Emilia
The Unicorn Sonata
Tamsin
The Folk of the Air

Novelláskötetek:
The Rhinoceros who quoted Nietzsche... and other odd acquaintances
The Fantasy Worlds of Peter S. Beagle
Giant Bones

Linkajánló: www.peterbeagle.com