Mark Haddon: The Curious Incident of the Dog in the Night-Time
Az ép elme a gyengéknek való.
Bizonyítandó: Mark Haddon eleme a prím(a) írók halmazának.
Kikötés: Bizonyítás terjedelme ne legyen nagyobb, mint két gépelt oldal.
Bizonyítás:
A tizenöt éves Christopher Boone nem átlagos gyerek. Az autisztikus spektrum egy igen érdekes, magasan funkcionáló vállfajával, az Asperger-szindrómával született. Ódzkodik az emberi érintéstől. A matematika nyitott könyv előtte, de más emberekből képtelen olvasni. Nem szereti a sárga és a barna színt, és ha négy sárga autó megy el mellette, az egy Rossz Nap; de ha négy piros autóról van szó, akkor az már egy Jó Nap, és ha öt, akkor egy Szuperjó Nap, amikor érdemes Kockázatot Vállalni.
Az egyik ilyen napon Christopher elhatározza, hogy megkeresi a szomszédasszony kutyájának, Wellingtonnak a gyilkosát. Úgy, ahogy azt Sherlock Holmes is tenné. Christopher számára Holmes példakép, aki mindig „azon munkálkodott, hogy valamely cselszövés keretébe foglalhassa az apró, szemmel láthatóan össze nem illő eseményeket.” Nem kell pszichológusnak lennünk, hogy belássuk: egy, a környezetének összes ingerét egyszerre befogadó, alapvetően racionális elme számára ennél nagyobb kihívás nem is létezhet.
Ezt a könyvet is Christopher írta, és minden szó igaz benne. De nem azért, mert olyan őszinte fiú, hanem mert képtelen hazudni, hiszen akkor egyszerre kellene az összes dologra gondolnia, ami nem történt meg, és ez megzavarja. Hogy rendet teremtsen ebben az ésszerűtlen, emberalkotta közegben, hosszú listáit és szigorú napirendjét hívja segítségül, valamint a matematikát, amiből nemsokára emelt szintű érettségit ír. Kedvencei a prímszámok, a könyvét is ezek alapján osztja fejezetekre. Ezen kívül jó néhány matematikai problémát is megoszt az érdeklődő olvasókkal, méghozzá a legegyértelműbb, legolvasmányosabb stílusban.
Mark Haddon regénye egy olyan fiút mutat be, aki el veszaz emberi világban értelmet keresve az irracionalitásban, amely minket is körülvesz nap mint nap, de jóformán észre sem vesszük. Mint ahogy sok más hasonló, a tiszta, gyermeki nézőponttal operáló regény, a The Curious Incident of the Dog in the Night-Time is olyan alapvető emberi pillanatokra, élethelyzetekre és alapelvekre hívja fel a figyelmet, amik fölött a köznapi szemlélődőnek elsiklik a tekintete.
Christopher a Londontól angliai mértékkel nem túl messze eső Wiltshire megyében, Swindonban lakik apjával, aki szerint a város — minden finomítás nélkül — a „világ seggelika”. A fiú anyja meghalt, ő pedig kisegítő iskolába jár. Az ottani élet azonban Christopher számára inkább nyűg, semmint könnyebbség, csak a saját állapotát nem tudja felmérni. Pontosan tudja és listába is szedi, hogy milyen viselkedési problémái vannak (morog; ha mérges, megüt valakit; nem szereti, ha megérintik), de akkor is a világ bolond, ő pedig ésszerű. Ami nem csoda, hiszen az egyszeri embert is hasonló, néha már-már szolipszista gondolatok kerülgetik, autizmus ide vagy oda.
Főhősünknek azonban hamarosan ennél sokkalta bonyolultabb feladattal kell megbirkóznia. Ahogy a nyomozás fokozatosan halad előre, kiderül, hogy a bűntény szálai Londonba vezetnek. Londonba, az ismeretlen nagyvárosba, amely Christopher mindennapos, megszokott kertvárosi környezetéhez képest egy ingerekből szőtt információs őserdő. Noha a könyv egy bűnügyi regényről és egy gyilkos megtalálásáról szól, valódi tétje mégis az, miképpen képes a társadalmat kívülről szemlélő és azt elszenvedő fiú megbirkózni a tőle távol eső, emberekkel zsúfolt, de személytelen világgal. Azok, akik városban élnek, már tökéletesre fejlesztették információkirekesztő képességüket, hogy el tudjanak navigálni a tolakodó, mindenütt jelen lévő hirdetőtáblák között — de mit kezd ezzel például Christopher, aki még a saját utcájukból sem tette ki a lábát?
Ami különösen megfogott a regény olvasása közben — noha csak utána döbbentem rá —, az nem más, mint Mark Haddon „trükktára”, aminek segítségével az autista főszereplővel járó regényelméleti problémákat ki tudja küszöbölni. Ezen problémákat tulajdonképpen Christopher szájába adja, aki egy alkalommal úgy nyilatkozik, hogy a regény egyfajta „hazugság olyan dolgokról, amik meg se történtek”. Az autizmus ugyanis, legyen bármilyen magasan funkcionáló, nem az a betegség, ami belesimul a regények alapvető „követelményrendszerébe”. Így ne keressünk benne pl. jellemfejlődést — mégis, Sherlock Holmes behívásával Haddon olyan utat nyit meg főhőse előtt, amit végigjárhat egy logikus végkifejletig, és kitűnő pótlékául szolgál a hagyományos érzelmi gyarapodásnak.
A másik nagy kihívás és annak briliáns megoldása abban rejlik, hogy — bár Christophert képességei menthetetlenül a „megbízhatatlan narrátor” szerepkörbe skatulyáznák be — Haddon és főhőse képes bizalmat kelteni az Asperger-szindrómásokat kísérő aprólékosság, rendszerbe foglalási vágy, kiváló emlékezőtehetség és prózai (szó szerint!) nyelvfelfogás segítségével.
Elsőre úgy tűnik tehát, hogy a The Curious Incident... mindenek előtt egy rejtély felderítéséről, egy probléma megoldásáról szól, ezek azonban az olvasási folyamat során egyre magasabb és magasabb szinten jelennek meg. Haddon írói kvalitása abban áll, hogy — legyen bár szó detektívmunkáról, a matematikáról, a főszereplő autisztikusságáról vagy az ebből fakadó regényen belüli és a regény világán kívül adódó történetszövési kihívásokról —képes a problémákat úgy adagolni és rétegelni, hogy azok egymást erősítsék és végeredményképp egy jó író egyedi kötetét vegye kezébe az olvasó, ami a kritikákat olvasva osztatlan sikert aratott. És pont ez az, amit bizonyítani akartunk. Quod erat demonstrandum.
A könyv magyarul megjelent az Európa Kiadónál, A kutya különös esete az éjszakában címmel.
psychedelirium
|
