CSAK EGY ZARÁNDOK
Poszt-apokaliptikus vallási fanatizmus ínyenceknek
Garth Ennis & Carlos Ezquerra: Just a Pilgrim
Garth Ennis & Carlos Ezquerra: Just a Pilgrim — Garden of Eden
„Te és én, Uram, csak Te és én.” (A Zarándok)
Aki egy ideje már gyanakodik, hogy az endless.hu-t valahonnan Nagy-Britanniából pénzelik, az most elégedetten dőlhet hátra székében, hiszen Garth Ennis is a szigetország gyermeke, és tehetségét sok kedvenc szerzőnkhöz hasonlóan a hetente megjelenő brit 2000 A.D. magazin oldalain kezdte csillogtatni a nagyközönség előtt. Legismertebb munkája valószínűleg a Preacher című nyolc plusz néhány extra kötetes vámpíros, kovbojos, amerikás kortárs üdvtörténet, melyet korábbi Judge Dredd-es alkotótársával, Steve Dillonnal követett el. Addig is azonban, amíg végre sikerül rávennem magam, hogy befejezzem a Preacher-rivjút, Ennis egy újabb és jóval rövidebb munkájára szeretném felhívni a figyelmet.
A Just a Pilgrim címe és borítója rögtön nosztalgiát és áthallásokat ébreszthet a Preacher irányába. A főszereplő „Zarándok” viharvert kabátjában és kalapjában, az arcának bal oldalát borító, kereszt alakú heggel egyszerre idézi a Saint of Killers figuráját, míg a pilgrim elnevezés Jesse Custar-t juttatja eszünkbe. Mint mondják, egy jól felépített karakter már elviszi a hátán a történetet, és valóban: a vallási fanatikus ex-kommandós Zarándok figurája annyira magával ragadó, hogy még a kicsit gyengébb Garden of Eden kötetet is képes életben tartani. De nézzük sorjában, mit kínál a két — öt- ill. négyfüzetes — minisorozat.
Az első kötet egyszerűen zseniális. Ennis eléri, hogy egyszerre élvezhessük a Mad Max és a Waterworld hangulatát, összehozza a westernt a kalózfilmmel és az egészet poszt-apokaliptikus mártással leöntve, a tetején kandírozott Hannibal Lecterrel tálalja.
„Az Égés” után nyolc évvel járunk — mint azt az első történet narrátorának, a tíz és fél éves Billy Shepherdnek a naplójából megtudjuk —, a helyszín egy végeláthatatlan sivatag: az Atlanti-óceán feneke. A Nap ugyanis nyolc évvel korábban egyszer csak olyan intenzitással kezdett el sütni, hogy az egész föld tűzbe borult, a vizek elpárologtak. A tomboló poklot követően a kevés túlélőnek a szűkös erőforrásokon és a társadalom összeomlásán kívül az ultraibolya sugárzás hatására megjelent mutáns szörnyekkel is szembe kellett néznie.
A történet igen egyszerű: a titokzatos Zarándok egy maroknyi túlélő mellé szegődik, hogy megvédje őket a gonosz Castaneda kapitány fosztogatóitól, miközben a mélyebb kanyonokban megbúvó vízkészleteket keresik. Ennis zsenialitására jellemző, hogy a főgonosz Castaneda annak ellenére, hogy a kalózkapitány-archetípus groteszk paródiája — két falábbal, két kampókézzel és két szemtakaróval —, kifejezetten félelmetes figura és a történet végére az antihős Zarándok méltó ellenfelének bizonyul.
Az út előrehaladtával a maroknyi túlélő legfiatalabbika, Billy — a narrátor — szülei rosszallása ellenére egyre közelebb kerül a hoz, aki a Bibliáról mesél neki és számtalan veszélytől megvédi. A történet szerkesztése kíméletlen; az olvasó Billyvel és a Zarándokot ellenségesen fogadó túlélőkkel együtt járja be a gyanakvás, remény és hit ösvényét, hogy végül Ennis óriási pofonnal rántsa vissza a „valóság” talajára. A történetnek a Titanicon vívott végső, elkeseredett küzdelem ad a műfajhoz méltóan kiábrándító lezárást.
A Garden of Eden vagyis „Édenkert” című második kötet, mely a Marianna-árokban, egy kutatóközösségben játszódik, kissé sablonosabb zombi-történet. Azért lehet érdemes elolvasni — ha a Zarándok iránti olthatatlan vágy nem elég —, mert a kötet végén, kissé váratlan fordulatként, egyrészt tanúi lehetünk a Zarándok „megtérésének”, másrészt Ennis olyan egyértelműen fogalmazza meg keresztényellenes nézeteit, mint még soha.
Összefoglalásképpen talán annyit, hogy hívő olvasók esetleg bántónak találhatják a sorozat üzenetét, a poszt-apokaliptikus világok rajongóinak azonban mindenképpen ajánlható az első kötet, a második pedig a zombiádiák barátainak nyújthat szórakoztató pillanatokat.
el moreno
|
