Neil Gaiman: The Graveyard Book

Mennyire lehet gyerekeknek szóló az a könyv, ami rögtön sok-sok vérrel indít? Mit történik, ha a Dzsungel könyvét hagyományos angol temetőbe helyezik? Neil Gaiman regényéből kiderül; bónusz randitanácsokkal egy több száz éve halott költőtől.

•

Ifjú, de talpraesett főhős, sötét titkok, egzotikus helyszín, veszély meg kaland, mindehhez a régivágású ifjúsági könyvek hagyományai szerint illusztrációk is járnak – Neil Gaiman 2008 őszén megjelent regénye alapvetően a fiatalabb korosztályt célozta be. Ehhez képest elég komor felütéssel indít: egy angol kisváros egyik teljesen átlagos házában egy hívatlanul érkező, elegáns úriember szenvtelen precizitással – és egy rendkívül éles késsel – lemészárolja az említett házban élő családot. Egyedül a padláson alvó, túlmozgékony csecsemő éli túl a vérfürdőt, aki felriad, kimászik a bölcsőjéből, kijut az ajtón, majd a lejtős utcán elindul felfelé… a temetőbe.

Temető alatt persze ízig-vérig angol sírkertet kell érteni, ahol még a római provincia idejéből is akadnak sírok, és gótuló költők pennájára kívánkoznak a düledező, borostyánnal benőtt sírok vagy álegyiptomi kripták. Egy hagyománytisztelő angol temetőből pedig a kísértetek sem hiányozhatnak, akik megvédelmezik az elkóborolt csecsemőt, tévútra terelik elegáns üldözőjét és örökbe fogadják a jövevényt. Nevelőszüleinek a megboldogult Mr és Mrs. Owenst nevezik ki, családnak megkapja az egész sírkert kísértet-kompániáját, a neve Nobody Owens lesz, röviden Bod, a Graveyard Book pedig azt meséli el, miként cseperedik kamasszá titokzatos mentora, Silas irányítása alatt.

A Graveyard Book alapötlete bevallottan olyan, mintha a Dzsungel könyvét helyezték volna őserdő helyett temetőbe, ami elég ígéretes kiindulási pont, a szerző és a komorabb, sötétebb témák gyümölcsöző együttműködését ismerve. Gaimant egyébként jó ideje foglalkoztatta már az elképzelés – amikor még Angliában élt és kert híján a közeli temetőbe járt a fiával, a sírok között tricikliző gyermek látványa felpattintotta a szikrát.

A történet nem túl hosszú (ezért különösebben nem is érdemes belemenni a cselekmény részleteibe), leginkább novellaszerű epizódok összessége, amihez az első oldaltól végigvonuló titok ad hátteret és kapcsolódási pontokat (avagy kik és miért akartak végezni Boddal). Ezek az epizódok Bod csecsemőkorától indulnak és kísérik el a kamaszkorig, ami normális esetben is megterhelő, hát még egy temetőben nevelkedett fiatalember számára, aki latin sírfeliratokon tanult meg olvasni és randizás helyett inkább a kíséretek mindennapi praktikáit gyakorolta (azaz miképpen lehet láthatatlanná válni, falakon átjárni vagy halálra rémiszteni embereket).

A Graveyard Book átmenetnek tűnik a Stardust és a Coraline között, terjedelem, komplexitás és leginkább ijesztgetés terén (amiben érdekes módon a Coraline erősebb). Gaiman kísértetei nem félelmetesek vagy gonoszak, a temető nem morbid, hanem békés és védelmező közeg, a holtak és az élők létfelfogása közötti különbség pedig olykor egészen szórakoztató jeleneteket eredményez. Mindehhez persze ijesztő, stílusos főgonosz jár – Gaiman még mindig ért a hatásos villain megteremtéséhez –, vagy néhány helyszín, mint Ghûlheim lovecrafti városa.

A Graveyard Book tehát borongós, de a témája ellenére sem morbid történet, Gaiman többi young adult könyvéhez hasonlóan ezt is nyugodtan élvezhetik az idősebbek is. Nekem tetszett, habár maradt hiányérzetem is. Rendben, fiatalabbaknak szól, de némi plusz bonyolítást szívesen elviseltem volna; vagy részemről szívesen láttam volna többet abból, milyen kalandokba keveredik egy kísértetek között felnőtt fiú az élők között. Aztán a nagy feloldás avagy csavar enyhén szólva is elnagyolt és kidolgozatlan, a befejezés pedig hiába kerek és lezárt, igazából innen lett volna még érdekesebb a történet. Mindenesetre Gaiman-rajongóknak komolyan ajánlott, de nem rossz kezdés azoknak sem, akik esetleg ezzel a könyvvel tervezik az első ismerkedést a szerzővel.

A Graveyard Book kétféle verzióban is megjelent. Az egyik esetben a borítót meg az illusztrációkat Dave McKean, Gaiman régi barátja és harcostársa készítette, a másik változat Chris Riddell munkája.