Patrick Rothfuss: The Name of the Wind
Árva fiú, mágusnevelde, vándorszínészek, mindez egy trilógia nyitódarabjaként, ismerős? Túlságosan, de mégis stimmel a végeredemény. Rorimack kiváló elemzése bemutatja, miként születhet remek fantasy magas klisétartalmú alapokból.
•
Ennek a könyvnek nem szabadna működnie. Először is: hétszáz oldalas féltégla, és naná, hogy egy trilógia első része. Másodszor: csomót kell lapozni mindenféle ajánlásokon át, mire elérünk magához a szöveghez. Card, McCaffrey, Le Guin, Sawyer, Hobb – az ember már valahol várná, hogy Tolkientől is talál pár lelkendező sort. Harmadszor pedig a történet főhőse maga a megtestesült fantasy-klisé: okos, ügyes, tehetséges, mágus, zenész, harcos, és persze megkeseredett, zord férfi. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a Szél neve nagy része egy varázslóiskolában zajlik, akkor még hihetetlenebbnek tűnik, hogy ott kuporgunk éjjel kettőkor és még belevágunk a következő fejezetbe.
Rothfuss – vagyis Kvothe, aki csakhamar átveszi az elbeszélés fonalát – nagyon tud mesélni. Látszólag minden sora, minden története egyszerű, de az azokat átszövő apróbb utalások százai, a rövid fejezetek csattanóra kihegyezett befejezései, a sejtetésekből kibomló világ egykettőre magához láncol.
Nem is lenne igazi fantasy, ha nem egy kocsmából indulna a történet, távolabbról egy faluból, ahol egyre több megmagyarázhatatlan jelenség történik. Feketén izzó szemek, kék lángok, gyilkos, ízelt lábú masinák – a babonásabbak a Chandriánt emlegetik.
Nem kelnek azonban útra fiatal kalandorok a világ megmentésére, a történet továbbra is négy fal között játszódik. Itt mondja tollba életét Kvothe, kit első mestere E’lirnek, első szeretője Dulatornak, a nép pedig csak Vérnélkülinek, Misztikusnak vagy Királygyilkosnak nevez…
És máris röppenünk vissza a gyerekkorba, ahol Kvothének aranyélete van. Apja és titokzatos származású anyja társulatot vezet, nem is akármilyet: kevés vándorszínész-kompánia vetekedhet az edema ruhhal, azzal a néppel, akinek minden tagja az úton született és a színpadon nőtt fel. A jóeszű fiú egykettőre magára szedi a mesterség (és a vándorélet) fogásait, és még az sem tudja lekötni teljesen, amikor egy szemfüles varázsló felfigyel a benne szunnyadó tehetségre, és elkezdi tanítani.
Azután bekövetkezik a tragédia: apja olyan titkok után próbált kutatni, amiket egyesek szerint bolygatni sem szabad. Kvothe az egyetlen túlélő, és az árva fiú hamarosan megkezdi harcát, hogy az erdőben bolygó vademberből újból civilizált lény legyen, aztán utcagyerekként túlélje Tarbean városát és végül bebocsáttatást nyerjen az Egyetemre. A mágusneveldében sincs könnyű sorsa, szokás szerint ellenfeleket szerez, és hiába remekel az egyes művészetekben, ha napi szinten vannak anyagi gondjai. Lányok, adóságok, barátok, beszívott sárkány: a varázslótanoncoknak nincs könnyű élete.
Kvothét nehézségein sokszor csak egy dolog segíti át: ez pedig a zene. Nem véletlen, hogy a mágiával, különös lényekkel teli regényben az egyik leghatásosabb jelenet az, amikor Kvothe kiáll a színpadra, hogy megszerezze a város legjobb művészeinek járó ezüstlantot.
Nekünk is sokat segít a dal. Mintha Rothfuss ereiben is ott csörgedezne valami az edema ruhok örökségéből, mert szövegének dallama van, mondatokkal játszik, kikacsint, motívumokat rejt el, ránt elő, fon össze, és ez a zene észrevétlenül folyik át a mágiába – pont úgy, ahogyan a történet szerint Kvothe is kezdi megismerni a titkos fogásokat, míg a kötet végére felcsendül a szél neve is. És sehol semmi túljátszás, felesleges szóló, ripacskodás. Pont, mint egy dal a tűz szélén, a poros szekérút mellett.
A kötet egyetlen hibája, hogy trilógia: hétszáz oldal, és még csak a történet elejénél járunk. Kevésbé zavaró, de szokatlan az, hogy hiába kitalált a világ, itt is van kávé és kakaó. Ha valaki szereti a fantasyt és képes türelmesen várni két kötet között, most azonnal szerezze be a The Name of the Windet. Ha nem, várja meg a harmadik kötetet, és készítsen be kávét-kakaót: napokig nem fog aludni.

Mégiscsak pimaszság, hogy nem keresel magyar kiadót az általad olvasott regényeknek, miközben a többieknek csak a nyála csorog :D
És ne írd, hogy tanuljak meg anyanyelvi szinten angolul, mert szerintem ehhez nem volna elég a napi 24 óra :(
xtra: Nem kell anyanyelvi szinten megtanulni angolul hogy egy könyvet élvezhess. Nem mellesleg úgy gondolom hogy nem is igazán fogsz megtanulni idegen nyelven addig, amíg nem rágtad át magad egy-két ilyen szövegen. Én sem igazán élveztem régebben a dolgot (a The Difference Engine-t pl. megvártam magyarul), de egyre inkább rákapok a dologra és a nyelvtudásom is fejlődik szép lassan.
Az a lényeg, hogy nem szabad törekedned arra, hogy minden egyes szót lefordíts, a mondat értelmére rá lehet jönni, és akkor szép lassan elkezd belédmászni az összes olyan kifejezés, ami a folyamatos olvasáshoz kell.
Ellenvélemény: először történetesen románul olvastam a Háború a Rull ellen A.E. Van Vogt művet - megjegyzem, hogy mivel erdélyi vagyok majdnem anyanyelvi szinten beszélem, olvasom a románt - és pár évre rá a magyar kiadást. Románul remek akció sci-fi-nek tűnt, míg magyarul csak egy ócska ponyvának - és nem a fordítással volt a gond - hanem az én irodalmi szintű nyelvismeretem volt elégtelen románből és nem tűnt fel milyen útszéli stílusban íródott …
A kiadók olvassák csak az endlesst! (Felszólító mód ;)).
Szerintem max. másfél éven belül magyarul is olvasható lesz a sorozat, a kérdés csak az, hogy melyik kiadónál jön ki.
Ugy legyen!!!!!!!!!A hazai kiadoknak van mit bepotolni eleg ha csak az endless-t olvassak…….
xtra: Akkor én most megpróbálom bebetonozni az angol nyelvtudásomat a jelenlegi szinten, ami még messze áll a “majdnem anyanyelvitől” ;) Egyébként hajítottam már a sarokba angol nyelvű könyvet (Dan Simmons) mert a hideg rázott a stílusától. Nem tudom megfogalmazni hogy pontosan miért is - gondolom ehhez kellene a magasabb szintű nyelvtudás - de egyértelműen nem a történettel volt a bajom.
Nemrég küldtem egy mailt az írónak.
Azt írta, a szerződések a magyar kiadásra, már a házában vannak. Kb. egy év, és megjelenik nálunk is.
OFF: Angoltudás fejlesztgetésére tudom még ajánlani a szerepjáték-könyveket, illetve azok világleírásait és hangulatfokozó részeit. Nem túlcizellált szövegek, áttekinthetően és érthetően vannak összerakva, viszont tartalmuk legtöbbször egész szélsőségesen sokszínű is lehet, sci-fitől a történelmi tényekig, és rengeteg kifejezést, fordulatot fel lehet belőlük csipegetni idegennyelviül. Irodalmi szinten megírt féltégláknál legalábbis biztosan könnyedebb olvasmányok (mondjuk drágábbak is, és akinek nem ez a hobbija, annak nemigen érik meg).
A könyv “nem rossz” (mondjuk 6.5/10). Persze szubjektív. Oké, hogy a főszereplő életének korai szakaszát is meg kell ismerni, de számomra túl hosszú ez a gyermekkor (mindazonáltal Kvothe korához képest nem viselkedik gyerekesen és nem is beszél úgy). Ebből a szempontból a további kötetek val.szeg jobban fognak érdekelni.
A másik bajom az, hogy igazából nem nagyon ismerünk (és szerethetünk) meg más karaktereket csak a sztori főhősét, és a főhős szemén keresztül látunk (ítélhetünk meg) mindenki mást (az egyes szám első személyben előadott művek fő problémája).
Azért annyira nem volt “mágiával, különös lényekkel” teli a regény, és ami volt benne azt is megpróbálja “realisztikusan” leírni Rothfuss, ami pozitívum. (Micsoda eretnekség: én az olyan fantasy-t kedvelem, amiben a lehető legkevesebb a mágia, és nincsenek benne lángot fújó sárkányok, elfek, meg orkok…)
Ha már az angolul olvasás szóba került, akit egy kicsit is érdekel ez a könyv és vacilál, hogy nekiveselkedjen-e eredeti nyelven, annak bátran ajánlom, kimondottan könnyedén olvasható (ellentétben pl. Scott Lynch-csel).
Üdv,
tudja már valaki, hogy melyik kiadó adja ki a regényt?
Nos, már biztos tudtok róla, de azért leírom:
A Szél neve megjelent magyarul a Gabo kiadó gondozásában. A hivatalos honlapon ugyan még csak “előkészületben” van, de az A betűs árúházlánc holnapján még rendelhető.
Úgy értem MÁR rendelhető
Ez jó, egyre több kiadótól kérhetünk számon fantasy sorozatokat. Ez és Abercrombie egy időre be is fogja majd a számat.
hát ez nagyon jó könyv volt :)